Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-31 [1400]
A magyar piacet azért vesztette el Csehszlovákia, mert a magyar buza ©lói elzárkózott. A Sfclovenszkói nemzetgazdasági intézet a Nárus rendes évi közgyűlést tartott Bezsonyban Stodola Emil szenátor elnöklésóvel, aki megnyitó beszédében egyebek között megemlítette azt is, hogy bár az intézet már két év® működik, a belügyminisztérium még mindig nem hagyta jóvá alapszabályait, a titkári jelentést követő vitában többen amellett foglaltak állást, hogy tengeren tul helyett inkább Magyarországból, Jugoszláviából és Romániából importáljon Csehszlovákia búzát* Egyes felszólalók rámutattak arra is, hegy a magyar piaoot azért vesztette el Csehszlovákia, mert elzárkózott a magyar buza behozatala elől. /K.U.30/.K r o n i k a. Oszuszky párisi csehszlovák követ a Právé Lidu szerint Maszaryk elnök meghívására családiával együtt Kistapolcsányba ment* Oazuszky követ kistapolosányi tartózkodása során fentes politikai kérdések kerülnek szófea. Kistapolosányból Oszuszkyók Szliácsra mennek. Mái a kávéházakból ia kinézik a cseheket irja az ungvári cseh agrárpárti Podkarpatszké* Hlaszy. Egységes szer vezetbe akarja tümöriteni az ungvári cseh vendéglősöket és kávésokat, mert - a lap szerint - a cseheknek nincs mit keresniük idegen vendéglőben, ahol már ilyep megjegyzéseket is kell hallaniuk, hogy: "Büdös cseh". /Kárpáti M„Hirlap30/