Lapszemle, 1933. július
1933-07-19 [1399]
pedig a parasztságnak a kollektív gazdálkodással való" passzív ellenállása következtében. Az éhínség főleg a falvakban pusztít, sok helyen tífuszjárvány is kiséri, az Uraiban pedig pestis is van. A szovjet kormány igen nehéz helyzetben van, tekintélyét megrendülés fenyegeti annál inkább, mert a mezőgazdasági programra csődjével egyldőben külpolitikájában több kérdésben kapitulált. Végeredményben Oroszország sorsa a parasztság kezében van. Belpolitika. Parisban folyó szocíal4sta kongresszuson Marquet képviselő nemzeti szocialista izü beszédet mondott, amelyet Blum, az orthodox marxisták vezére aggódva utasított vissza. A párt két frakciója között t.i.a kormánnyal val-o" együttműködés és az ezt ellenző felfogást képviselő csoport között az ellentéteket a kongresszus nem tudta kiegyenlíteni.