Lapszemle, 1933. július
1933-07-14 [1399]
tumhoz. Mindent együttvéve azt lehet mondani, hogy a Duna-kérdés a bécsi eszmecsere után is függőben marad. Budapest a bécsi kormány bizonyos terveit, amelyek elfordulást jelentenek ama Seipel-féle tételtől, hogy semmilyen kombináció Németország nélkül, abszolút elutasításban részesítette, A dunai országok gazdasági problémája megoldásának szükségessége ezáltal nem szenved gyengítést és az embernek - mindenekelőtt a francia-olasz törekvéseknek ebben a kérdésben való összefüggésében - számolnia kell azzal, hogy a diplomáciai aktivitás a dunai területen a Jövő héten még fokozódni fog. Hosszasan cikkezik vezetőhelyen a Voss. ztg. /13-331/' Ausztria és Magyarországaim alatt Gömbös magyar miniszterelnök bécsi útjával kapcsolatban, amely a lap szerint lényeges feltűnést keltett ..Hogy tényleg mit ért el Bécsben a magyar miniszterelnök, erről az ember csak részben kapott felvilágosítást. És pedig egyrészt a félhivatalos budapesti sajtó, és másrészt maga a miniszterelnök által. S vonatkozásban a Pester Lloydnak a vámunióra és a konzultatív megállapodásra tett megjegyzéseit idézi 3 azokról azt hiszi, hogy helyesek. Nagyon kevéssé valószínű, hogy egy Ausztria és Magyarország közötti vámuniót valóban bevontak volna a mérlegelések körébe Kllenheij biztosnak látszik, hogy mindkét ország abban sgyezett meg, hogy szorosabb politikai eszmecserébe lép... Ha ez. a feltevés., amely mellett, iiizonyos támvőn'CoksztfTa-