Lapszemle, 1933. július
1933-07-13 [1399]
erővel blr ahoz, hogy az egész kontinenst uj élettel töltse meg, és Így megtartsa számára a vezetést a világ fejlődésében. Á németség tömörítése által a kontinens szivében megtámadhatatlan erősségű állam és ezért a béke garantálója keletkezik, AZ európai kérdés megoldásának ilyen módja a népek közötti konfliktusok minimumával jár csak az egyes nemzetek nemzetiségi jogai pedig teljességükben megmaradhatnak. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak a világ munkanélküliségéről szóló genfi jelentésében kiemeli, hogy a legerősebben Németországon csökkent a munkanélküliség. A német sajtó szinte kivételnélkül hangoztatja e jelentés kapcsán, hogy Németországon legeredményesebb a munkanélküliség leküzdése. /Kreuz Ztg. l£-179, stb./ A tények tehát, mondja & Voik* Beob. /U-19V a szociálpolitikának e legfontosabb terén a német rendszernek adtak igazat, amelyet még néhány Jettel ezelőtt ugyanabban a genfi milieuben provokáló módon támadták az ortodox marxizmus képviselői. A Rothermere lordnak a Daily Mail-nek Északnémetországból beküldött cikkét,amely a németországi fordulatot, mint az ifjúság győzelmét dicsőíti, az egész német sajtó bő kivonatokban ismerteti rámutatván arra, hogy Rothermere wóiaetországot példának állítja oda a világ elé és óvainti hazája *önmegelégedett prófétált*. /Berl.aörsen-//tg. 10-316, Öerraania 11-138, Franki. Élg. 11-5.08, stb./ - A VOSS. atg. /II -028/ varsói távirata, amely szerint Raclek bolsevik! vezér Var-