Lapszemle, 1933. július
1933-07-01 [1399]
kész világtáborozáson és egy balatoni táborozáson is.,A magyar-belga kereskedelmi egyezaényt életbeléptette a belga kormány, /"Budapesti HirSzéchenyi László gróf londoni magyar követ fogadta a magyar sajtó londoni képviselőn hogy megismerkedjen velük és megbeszélje velük közös munkájukat»A követ hangoztatta,hogy nagy súlyt helyez a sajtóval való együttműködésre./"Pesti Hírlap"/,A "Pesti Hírlap" beszámol a holland sajtóban- megjelent* Magyarországról szóló cikkekről, amelyed a magyar revíziós törekvésekről a legmelegebb hangon emlékeznek meg. A eikkekr.-' a Revíziós Ulga és a "Pesti Hírlap" vendégeiként Magyarországon járt holland ujságiró*& irvúk Belpolitika. A monorl kerületben tartott pótválasztáson tíáriássy Mihály dr»_t, a Neműéti Egység Pártjának jelöltj'ét,választották egyhangúan országgyűlési képviselőnek^ - A kerület eddigi kép viselője a nemrég elhunyt Fakots József, ellenzéki demokratapértí veit,A pénteki minisztertasácson Imrédy pere agyminiszter ismertette a londoni világgazdasági lefolydsát,azután a minisztertanács megállapltot-