Lapszemle, 1933. július

1933-07-29 [1399]

Kisebbségi ügyek. Sorra letartoztatják a ruténföldi ma­gyarokat a csen hatóságok. Vozárynafc, az Őslákő "1 eimü lap szerkesztőjének és a ruténföldi magyar­ság vezérének letartóztatását már jelentette a szemle és a budapesti safltő is, A letartóztatás­nak hivatalosan még mindig nem adták magyaráza­tát. Vozáry után sor került Bíró mérnök letaitoz­tatósára is, majd pedig a kettőjüknél állitőleg talált Intők és fj1 itólagos vallomásaik alap-" jén toiíálbi magyar vezető embereket is lefogtak de -egy kik ezek, nem mondja meg közelebbről a Grenzbote; A prágai német műegyetem megszünteté­sének, illetve a brünni műegyetembe való beolvas tásának terve körül már napok óta nagy az izgaloi a sajtóban. A Bohémia ma a halálra Ítélt prágai német műegyetem vezetőségének egy memoranduiiiáről referál, mely kikel a tervet felvető németek ellen* akik ezzel tisztára machiavellista polli­kát folytatnaks a terv megvalósítása esetén csak Prága ultrasoviniozta cseh lakosságának juttat­nának diadalt. Ugyanakkor azonban a Deutsche Presse .szerint a brünni Lidove Noviny az ottani csen lakosság részéről jelent be tiltakozást a terv ellen, mely megvalósulása esetén Brünn váro­sában hegemóniához segítené a németséget a cseh lakossággal aze&tyj*.

Next

/
Thumbnails
Contents