Lapszemle, 1933. július

1933-07-29 [1399]

Bnlgár-cseh gazdasági egyezményről ad hirt a Prager Presse. Az egyezmény külön tarifa-meg­egyezést tartalmaz, ezenkívül igen gazdag vám­könnyítéseket, valamint lehetővé teszi az esetle­ges preferenciáknak automatikus alkalmazásáto Magyarország. Gömhös miniszterelnök és Kánya küiügymin1 ssta római látogatására! a Menes-féle Prager Prosse /28/ végrevei ah ár?, szintén kénytelen komolyan tu­domást ./enni. djdlg ugyanis alig egyszer-kétszer alté' egy-két rövid távirati jelentésre érdemesí­tette az eseményt. Most külön cikket ereszt meg /Budapestről keltezve és K.jelzőssel/•A megle­hetős ótatosaU kertelő cikk gondolatmenete a kö­vetkező: üövld 5 hét óta a magyar miniszterelnök immár a harmadik külföldi utazást teszi. Berlin, majd meg Bécs után most Róma került sorra, ami annál jelentősebb, mert hiszen Gömbös miniszter­elnök is és Kánya külügye-iniszter rts a kormány­uralmuk óta immár másodszor tárgyalnak Mussolini­val. Mindenesetre fennáll annak a lehet ősege*hogy ezzel a római látogatással, amiként előzőleg a bécsi látogatással is,Gömbös ellensúlyozni és vátenni kívánta azt a kedvezőtlen hatást, amit a berlini útjával keltett s aminek magyar körük­ben is leplezetlenllklfejezést adtak. Kézenfekaőbfc azonban a hivatalos magyarázat, hogy ezt a sürü

Next

/
Thumbnails
Contents