Lapszemle, 1933. július

1933-07-29 [1399]

Franciaország jobbá*h van tájékozódva a romai ut összefüggéseiről, mint volt a berlini esetben. Figyelemreméltó, hogy a múltban mutatkozott ide­gességgel szemben, ma nagy nyugalommal nézik a magyaroknak római tartózkodását. ¥alőszinüleg azért, mert az ami Hőmában történik Francia jóvá­hagyás mellett bonyolódik le. Az uj Olasz-francia politika szemszögéből nézve a magyarok római lá­togatásait, valószínűnek látszik, hogy az amit Franciaország kivan: a kisantant kiterjesztését Magyarországra és Ausztriárara római tárgyalások egyik főtémaját fogja képezni^Tudott dolog, hogy Franciaország milyen erőfeszítéseket fejetett kij hogy megnyerje Mussolinit egy dunai blokk gondola­tának és ezt nem eredmény nélkül. Ezt bizonyítja a közeledés, amely azóta történt Olaszország és a kisantant egyes államai között. Megállapítható,, hogy Olaszország a_kisantant_alakulatot ma már kedvezőbben_itéli meg, mint azelőtt ^ Franciaország ­a Duna kérdésben elejétől fogva arra az alisápontra h"*lyzekedett, hogy semmiesetre sem oldható meg ki­zárólagos osztrák-magyar alapon, hanem csak is a kisantant, keretében. A francia elgondolás szerint ez az uj dunai alakulat baráti együttműködési vi­szonyban állna Olaszországgal, Franciaország ma • ár azzal dicsekszik, hogy sikerült Olaszországot el téríteni az aktív revíziós poltikátől.és Parisban maiéi)san hangsúlyozzák, hogy a magyar Kiniazte? l/i 0\d ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents