Lapszemle, 1933. július
1933-07-25 [1399]
lé:§/é^A^.ti^]zl^^A^^i^^zi^_ aan ^ világtörténelmi jelentőségét. A konkordátum, melynek teljes szövegét a legtöbb lap közli, 34 paragrafusban és egy záró protokollumban szabályozza az állam és az egyház viszonyát. A Kőln.Ztg. /23/ rámutat, hogy a konkordátum időrendben mélyreható forradalmi eseményekkel esik össze. Amint Papén kancellár kijelentette nem véletlen, hogy a négyes paktum és a konkordátum római területen születtek meg. Azt bizonyítják, hogy a két hatalomból forradalmi eszmék indulnak ki, amelyeken egy uj Európa épülhet fel. nej/ Németország mai vezetőségé/is elsősorban Papén kancellárnak jutott az a dicsőség, hogy egy ezer éves kontroverziát megoldjona konkordátummal. Hitler kancellár egy rádió-beszédben, melyet az összes lapok közölnek, a konkordátumhoz hasonlóképen óhajtja szabályozni az állam és az evangélikus egyház közötti viszonyt. A beszédet az evangélikus egyházi választások küszöbén intézte a német néphez ás kifejtette, hogy nemz. szocialista voit&aál fogva ebben a kérdésben is a nemzeti egységesség alapján áll. Hitler kancellár és Henderson müncheni találkozásáról kiadott hivatalos jelentést közli a Vöik. Beob. /22/. E szerint Münchenben a Berlinben