Lapszemle, 1933. július
1933-07-22 [1399]
együtt dolgozzanak a jugoszlávokkal Jugoszlávia haladása érdekében. A nemzetkőzi politikáian a tartós béke és a nemzetközi együttműködés a párt célja. A népoktatástáltalánossá, ingyenessé és államivá kell tenni. A párt nagy súlyt helyez a mezőgazdaság támogatására és különösen arra, hogy a fölűmlvesek az agrárreform utján kapott földön megfelelően gazdálkodjanak. Dr. Kramer tároanélküll miniszter, a párt főtitkára jelentésében kiemelte, hogy a szeptemberi uj alkotmánnyal az ország belső életének uj korszaka nyilt meg, és kiemelte, hogy az uj alkotmány az állam egységét biztosítja, ós eltiltja a vallási, vagy faji pártpolitikai alakulásokat, üzunovics pártelnök beszédében a politikai élet legfontosabb feladatául tűzte ki a jugoszláv nép lelki egysegének a megteremtését. A békeszerető jugoszláv nép nem akar többet elérni, csak meg akarja védeni a békeszerződésekkel elért határalt. A jugoszláv népnek joga van a fejlődésre és ha Igazságtalanul megtámadják törzsi és vallási különbségre való tekintet nélkül védekezni fog, s ha kell országokon és tengereken átkelve fog állami létéért harcolni, gzzel számoljanak azok, akik nagyobbak és erősebbek s ezen a jogon Jugoszlávia tudta és beleegyezése nélkül akarnak dönteni a sorsáról. Nem Igaz, hogy a sarajevoi merénylet adta meg az okot a világháborúra, annak igazi oka az osztrák-magyar ultimátum volt. A szerbek, horvátok és szlovének mint egy nemz&t fognak harcolni, hogy megvédjék a hazai rögöket.