Lapszemle, 1933. július
1933-07-21 [1399]
jén 1931-ben a legbonyolultabb helyzetben is érvényesíteni tudta demokratikus felfogását. Már akkor sikraszálit az államháztartás takarékosabbátételéért és a közigazgatás alapos reformjáért. J:^-^.?,^ * kinevezésért a W.N.N. /19/, mert snders dr. politikai múltjában egy pár S^hStalanltó_möment Már kancellársága idején elyan felhatalmazási törvényt akart keresztülvinni, amely a parlamenttől éa pártoktól függetlenítette volna a kormányt. Ezt a felhatalmazást akkoriban nem kapta meg és reformtervel megakadtak, AZ 5 befolyására történt Labl-nerfőbiztosi kinevezése, Snders meggyőződéses demokrata hírében áll, de az utóbbi idők belpolitikai fejleményeiben az ő befolyásának nagy része volt és Vorailbergben erősen támogatta a jelenlegi kormánykurzust. Belépeseta kabinetbe tehát §^£k_a_kurzu^na^_56S5^§^á^ é-^,Í e l e 5tl. Snders az osztrák partikularizmus híve, a reform, melyre vállalkozott tehát semmiesetre sem fog centralista irányban mozogni, sndersjalnd^^ volt a neaseti^^szooiaXizmusnak^ Biztosra vehető, hogy az alkotmányreformot olyan Irányban fogja befolyásolni,-amely mindenképen^megnehezíti a nemzeti szocialisták képviA Standé /£€>/ viszont épen abban a körülmény*ff mm mmmmmmm mm w mm m mm i • mm ~ —f*— ben lát^bizaloísgerjeszto momentumot, hogy snders mindlg^elXerisége^volt^a^aefö^etl szocialistáknak,