Lapszemle, 1933. június

1933-06-20 [1398]

kompromittálót talál benne, a liga tagjainak hálát'* ből<,/Hogy a oikk érdemi része mennyiben telel meg a iéif z\tn»fc t nem tudom ellenőrizni, de az U'tOlg| kikezAé* alapos tévedéseket tartalmaz. A tultu rligt a" levéltárát ugyant a S»alattSi«l kábóbbi miniszter V-ÍZ*» tése alatt maguk a liga erdélyi tagjai égették el a székház udvarán 1916 ősember 5.-én délután,mint azt a szomszédok jegyzőkönyvi kihallgatása alapján bavonulasu.uk után megállapítottam. Minaösdze a köny\ tár és a jel entéktel énebb kezeié si iratok maradtak meg, ezek azónban ké sőbb elkallódtak, amikor katonai szabó műhelyt rendezett be a hadvezetőség a liga he­lyi sé gélben, A kérdéses jegyzőkönyvnek már az első házkutatáskor sem találtam semmi nyomát,bizot tság­rél pedig szó sem volt, mert Jancá Benedek, oki mellesleg sohasem volt igazgatója a belügyminiszté­rium nemlétező kisebbségi osztályának, Osak június 15.-én érkezett o sztályurikhoa Bukarestbe, Ere fit meg augusztus végén> Ő.oláhul sem tudott s kizár 61 ag ab­ból a óéitól kérteft kivezénylé sét /. A,O.K..- tol „hogy mint szász ember, 6 tartsa fenn az érintkezést a mag szálló német hatóságokkai, melyekkel a nem tőlünk kezdat* súrlódások már tűrhetetlenekké váltak^Krefft soha semmiféle házkutatáson nem v«tt részt^Oagyi./ ~JLi,s e b b n é g i ü g y a k „ gugtj k özoktatásáéi mini szter székelvföldi lörutjá tói a Dreptatea és Cuvantul /L8/ azonos szö-

Next

/
Thumbnails
Contents