Lapszemle, 1933. június
1933-06-01 [1398]
Balbo olasz légügyi miniszter csehszlovák kitüntetése, Chvalkovszky quirináli csehszlovák követ ítealatnai követségi tanácsos kíséretében átnyújtotta B a ib ö olasz légügyi miniszternek a csehszlovák fehér oroszlánrend nagykeresztjét. Hasonló kitüntetést kapott Molfes vezérigazgató és C&copardo igazgató a Csehszlovákia és Olaszország közötti légi forgalom kiépítése körül 3zerzett szolgálatai elismeréséül* /Cseszké Szlovo 31/ Belügyek, A rendkívüli intézkedésekről szóló törvény uiúdositá sára vonatkozó javaslatot nyújtott &e a kormány a képviselőház elé a A mődositás szerint - mint már jelentettük - a kivételes állapotot foganatosíthat a kormány akkor is, ha az ál lam egységére a köztársaság demokratikus formájára, az alkotmány és közrend nyugalmára veszedelmes helyzet adódik elő az állam határain tul is, mig az eddigi törvény szerint kivételes rendszabályokat csak a háború osetén,vagy pedig belföldi nyugtalanító események kapcsán lehetett kih if de tni t , Az eddigi törvény szerint az állami közbiztonsági hivatalok csupán a leveleknek birdi Ítélet nélkül való felbontását eszközölhették, mig as uj javaslat ezt az intézkedést kiterjeszti minden egyéb postai küldemények birói Ítélet nélkül való felnyitására is. Az uj javaslat szigorítja a sajtótermékek ellen-őrzését is, amennyiben kámondia fl hogy az állami közbiztonsági hatóságok bevezethetik az előzetes cenzúrát és a napilapoknál a köteles oenzurapéláányokat a megjelentés ©lőtt két órával, a hetenként háromszor megjelenő lapoknál a megjelenés