Lapszemle, 1933. június

1933-06-10 [1398]

ben fogant, Mussolininak az olasz szenátusban a paktum létrejöttét bejelentő beszéúét a Temps örömmel fogadja, mert a Duce világosan és őszin­tén méltatta a paktum jellegét és fontosságát. A paktumnak az a célja, - mondta Mussolini ­nogy uj politikai légkört teremtsen, amelyben uz események természetes fejlődése folyamán jelent­kező különleges kérdések előítélet nélkül tár­gyalnátok meg s a paktum logikus folytatása a locarnöl egyezménynek. De az olasz-francia viszony szempontjából elsősorban kedvező átalakulás kö­vetkezett be a négyhatalmi megállapodással, mert hiszen nemls lehetne a négyek bizalmas együttmű­ködésére gondolni, ha két szerződő tagja közt félreértések állanának fenn. Maga Mussolini is hangsúlyozta, Hogy a paktum jobb légkörében le­hetővé vált az Olaszországot és Franciaországot egymástól elkülönítő kérdések megoldása, mlg másrészt megvan nyitva az utja annak, hogy Német­ország és Franciaország közt is közeledés jöjjön létre. Mussolini szavai máris bizonyítják, hogy Paris és Róma közt kedvezőbb felfogás érvényesül. A Petit Párisién, éppenugy mint a Temps is meg­elégedéssel regisztrálja, hogy Mussolini beszéde alatt az olasz szenátus hangosan kifejezést adott elismerésének Franciaországgal szemben a "paktum létrehozása körüli közreműködéséért, ugy hogy ülés lelkes hangon ünnepelte Franciaországot.

Next

/
Thumbnails
Contents