Lapszemle, 1933. június

1933-06-10 [1398]

Gytries képviselő Inte ppfi lí i öd ja előzte meg,azzá s kérdésééi, ho.gy vájjon a négyhatalmi paktum .-. békeszerződések revíziójá>a való kísérletet, v&gj pedig a népszövetségi paktum re'vizlőgára való" kí­sérletet vagy talán éppen Wllson eszméjének a né­pek önrendelkezési jogánerk a klfoi gátasát jelen­ti -et A külügyminiszter válaszát a tegnapi délvidé ki szemle már részletesen ismertette,- üe a Pravda 9 közli Gyirics felszólalását le, amellyel a kiilHfc miniszter beszédére reflektált és azt feszegette, hogy maga az angol miniszterelnök la a oékeszer­sődések rovizlőja mellett szólalt fel és azt hogy Európa több felelős államférfié azt hiszi hogy a revíziótól függ az európai gazdasági válság megoldása.. Be nemcsak a békészeraődések, hanem az államhatárok revíziójának a kérdést 1 is felszí­nen vau, pedig a mai határokat gondos előkészítő találmányok alapján állapították meg, Parisban ezeknek a tanulmányoknak r agyszámú kötete fekszik amelyek arra mutatnak, hogy a határokat hosszú megfontolás után vonták meg. Nem szabad cl fele ne­alj hogy a határrevíziót azok az országok követe­lik, amelyekben a kiseb'.ce'gek kompaktatömegekbeii élnek, de a revíziót nem a maguk k ái ára akarják végrehajtani. Ugyanez a lap nagyterjedelmű külföl­di jelentéseket hoz, a négyhatalmi paktum létrejö* tóről és közleményeit azzal vezeti JO, hogy Európa ezzel a paktummal, semmi különöset nem kapott,mert unnak tartalma a valóságban nem jelent egyénet

Next

/
Thumbnails
Contents