Lapszemle, 1933. június

1933-06-08 [1398]

a három tagállam vasúti tarifáinak összhangbaho­zása és a vámtarifák asszimilációja. Minőez arra mutat, hogy a kisantantnak a gazdasági téren az a törekvése, hogy végül vámszövetségre lépjefa. Nem feledkezett meg a konferencia arról sem, hogy Középeurópa ésszerű gazdasági megszervezésének Magyarország és Ausztria is komponense, biztosl­tani akarja,a kis országok boldogulását a Dunamen­téti és Európának békéjét az egyenjogúság alapján a nagyhatalmak beavatkozása nélkül. A Républlque 5.Piérre Domiaique cikkét hoz­za, amely szintén a kisantant konf.erencia eredmé­nyeivel foglalkozik és polemizál Benes külügymi­niszternek a szemle által jelentett és a Petit Parislenben megjelent nyilatkozatával, amelyben Benes azt hangoztatta, hogy uj államegység, kelet­kezett amelynek a fogalma eltér az eddigi fogal­i ma­máktól. DomlniQ.ue erre megjegyzi* hogy ez esetben alig lehet gazdasági federációról szó, mert hi­szen a három kisantant állam csak csücskeivel, érintkezik, s ezért mégis egyesíteni akarja vasú­ti hálózatát. A jövő tervei a közös pénzegység, a katonai felkészülés egységesítése, egyöntetű sorozásl berendezkedés és a vezérkarok közössége. Mégis ez az uj államszövetség földrajzilag nem képezhet zárt egységet, s itt a cikkíró hivatko­zik Tltulescu nyilatkozatára, amelyben felszólít­ja a szomszéd államokat a klsantaiithoz való csatla­kozásra. Tltulescu valószínűleg Hagjarorszagra

Next

/
Thumbnails
Contents