Lapszemle, 1933. május
1933-05-01 [1397]
követett igazságtalanságok jóvátételétől lehet ezó\ nem pedig tercetek kicseréléséről.- Ami a magyar-cseh gazdasági közeledést Illeti, magyar résztől megjegyzik, hegy az amit Benes erről mondott, nem más mint a már régebben hangoztatottak ismétlése, pedig a hasonló szavakat miB$ea\cllg £<phe sem követték tettek. Mindent összevéve magyar réss ről örömmel léi^k, hogy Benes ezúttal először fogadta- el legalább,elméletben azt a gondolatot, hogy foglalkozni lehet azokkal a feltételekkel, melyek mellett a trianoni szerző r Aéc oerüietl határozmányalnak revíziója lehetséges volna. járól_tudősltva a Tgmg«_28 távirata hangoztatja, nogy a prágai kamarában és a szenátusban Rothermere kampánya óta sohasem nyilatkozott meg olyan egyhangúság a csehak és tótok között mint most, mindén területi revízióval szemben. Főleg a tót képviselők ós szenátorok voltak Igen határozottak e kérdésben!, minden pártkülönbség nélkül,?- A Petit Parislen 28 Havas-távirata ugyanilyen értelemben tudósít s ismerteti többek között Ivánka és Rázus mm mm mm mm mm ^ «Q M> ~» tót képviselők revízió-ellenes felszólalását. A Budapesten megkezdődött magyar-cseh kereskedelmi tárgyalásokról a Temps 29 azt jelenti, hogy ugylátszik mlníikét félen megjavult a kölcsönös légkör, főleg azért, mert Németország legutóofe