Lapszemle, 1933. május

1933-05-31 [1397]

Lakozáera szorítottak fel Bománlát is, ez azon ban *-kis en$ente-al val# kötöttségére hivat­kozva, a felhivást elnáriotetta magától. Emlí­ti %zután, hogy az osztrák szoc .demokrácia nem­régiben állást foglalt Ausztria jövő állami kialakulása tekintetében és már akkor rámuta­tott arra, nogy az ország két reakciós veszély rőzött fcrog; Hitler éa égy fíaös]Durg-restau­ráció között. A legutóbbi napok eseményei a Németországhoz való viezoayjöa.tt lényeges rossza fcoüaást íAéz%§k elő és ügylét szik ,$l0ft§ ennek következtében Ausztria a másik irányban orientálódna, hangsúlyozza azonban, hogy egy fflonarcnisztikus Magyarországhoz való csat-* lakozás még nozzá olasz gyámkodás alattéppen annyira nem kívánatos, mint a fasiszta Német­országhoz való csatlakozás. Ezt a megáil a­pitást tette Bá-uer Ottó tegnapi .beszédében is amelynek idevonatkőző passzusát azonban a cenzúra a lap második kiadásából törölte. A szövetségi kancellár.küszöbön álló római (.Utazása és a sajtéban ezzel kapcsolatos cél­záaftk á lap szerint megerősítik a szoc.demok­rata részről kifejezésre juttatott gyanakvást. A nemzetközi keresk.icamarák vs/ieni kon­gr^^^usának megnyitásáról részletesen öeszá-

Next

/
Thumbnails
Contents