Lapszemle, 1933. április

1933-04-10 [1396]

a szakadék, amely elválasztja egymástól a fejlődés hiveit és a status quo fenntartásának a nyakas szószólóit. Ez utóbbiak különben két csoportba tar­toznak, AZ egyik csoport azokból kerül ki, akik a tényeket és a. szavakat gyáván meghamisítják s akik . Daladler kamarai beszédét ugy állították be, mintha a miniszterelnök egyszerűen szembehelyezkedett vol­na minden revízióval, holott a valóságban a 19.cik­kely alkalmazásáról egészen uj és igen merész felfo­gást -fejezett ki. A siatus quo híveinek másik cso­portja az, amely nyíltan szembehelyezkedik a kor­mány felfogásával és szándékaival. Ezek azonban vesztett 1 ügyet védenek, mert a tárgyalások Rómával és Londonnal megkezdődtek, folytatódni fognak s re­mélhetőleg eredményre is fognak vezetni, A négyes tervvel foglalkozva a radikális Hé­publique 7 azt fejtegeti, hogy Olaszországnak egyál­talán nincsenek'háborús szándékai sem Franciaország, sem Jugoszlávia ellen.- A négyes tervnek igazi cél­ja az, högy'lo évre békét teremtsen s ezzel lehető­vé tegye a fascista rendszer végleges berendezkedé­sét Olaszországban és hogy megakadályozza az An­sehlüost az által, hogy Németországot beszorítja egy négyes paktumba. Olaszországnak igaz, hogy érdeke a balkáni és dunai piacok megszerzése, de itt sem ; Franciaország a versenytársa az olaszoknak, hanem Németország.- A Républlque 8-ban Pl erre Domlnique azt irja, 'hogy az olaszok: ugyan még mindig bíznak

Next

/
Thumbnails
Contents