Lapszemle, 1933. április

1933-04-27 [1396]

ország iránt, üe polemizálni kénytelen álláspont­jáéin Kétségbevonja a revíziós álláspont helyes­ségét. Kétségbevonja a négyes terv helyességét• Utóbbit már csak azért is y mert hiszen ma mór a kisantant iUödik nagyhatalomnak számit<, A beszéd beí'ejezéseképen pedig, inkább csak afféle függe­léként s Benes még vázolta Csehország helyzetét é magatartását a többi állammal-szemben, Kár most, ami az expozé részletei L illeti, mint legfontossabbat a Prager Tagblatt is az egész beszédből a békeszerződések revizió ra vonatkozó -részletet emeli ki íeltűnő szedés­sel* Ennek ismertütése teljesen megfelel a buda­pesti sajtóban közölt ismertetésnek, Ámde a buda pesti lapok /Pesti Hirlap stb„/ pótlólag csak ma jelentik az expozé ezen részletéből azt a mon­datot, amely holmi háborús fenyegetőzést is tar­talmaz, amennyiben Benes kijelentette: "Ha bárki határmegváltózta tusokat akarna rákényszeríteni Csehországra, az jöjjön fegyveres erővel!"A cseh­országi németnyelv-.: lapok az eredeti szöveggel együtt közlik ezt a mondatot is, még pedig a Bohemía külön kiemelve alcímben, maga a Benes-fé­le Prager Presse azonban csak szürkén a beszéd többi szövege keretében* Érdekes megfigyelni azt is, hogyan vázolta Benes Csehország viszonyát más álllai&ok: hoz, Máfi>y^IPíl2£§«£ól, miként a budapee 1 . laB^f

Next

/
Thumbnails
Contents