Lapszemle, 1933. április

1933-04-01 [1396]

elméietileg kifejezetten elismerést nyeri, a fejlődés további folyamán gyakorlatilag is végrehajtást nyerjen A többi leginkábö tekintetbe jövő nagyhatalomnak az angol tervezethez való állásfoglalása is többé-kevésb­bé a messzemenő helyeslés ismérveit viseli. Francia­ország, amelynek számára továbbra is a biztonsági kérdés áll minden megvitatás előterében, továbbra is a már most fennálló szerződésszerű nemzetközi bizton­sági garanciáknak bizonyos formális megerősítését kí­vánta és mintán as angol tervezet első része épen a biztonsági kérdésre vonatkozik, a konferencia ujra­felvétele után hamarosan épen e téma felett keli maja* . vitatkozni. Ennek dacára a franciák, miután az angol •javaslat igyekszik fényt és árnyékot igazságosan el­osztani, természetesen nem utasíthatták el abszolu • a jgvaslatot és eddig ezt nem is tették meg. AZ olasz kormány magatartása széles mértékben összhangban áll a némettel, mint ahogyan ez egyáltalán az egész be­szerelési konferencia alatt, az első stádiumokban is igy volt, csakhogy ez az összhang talán az utóbbi Időben némileg világosabban mutatkozott a nyilvános­ság előtt, mint azelőtt* igen bizorty talán még az ame­rikaiak magatartása a javaslattal szemben. Norman Davis amerikai delegátus Washingtonból Londonba ér­kezett. /Voss. ztg. 50-152/. A DAZ. U 1-151/ New Yorki távirata a New York Tlmesnek Sackett volt berlini amerikai nagykő-

Next

/
Thumbnails
Contents