Lapszemle, 1933. március
1933-03-11 [1395]
fegyverkezési vitában, - azt fejtegeti, hogy francia részről mégis oktalanság volna már eleve elutasítani az angol közvetítést, mert ezzel azt érhetnék el, hogy Anglia teljesen visszahúzódik az európai kontinens ügyeitől,- A radikális Hé9 puöllque 9 viszont annak a veszedelmére mutat rá hogy ha a leszerelési konferencia kudarcot vall ós megkezdődik a fegyverkezési verseny, Németország nagyobb népességével és fejlettebb iparával fölényben lesz Franciaországgal szemben. Éppen ezért kell elejét venni a konferencia kudarcának mégpedig intenzív angol-francia együttműködéssel , amelyben azomban Németországot és a többi államot is be kell vonni.- A Débats 10 viszont továbbra is tiltakozik az angol kompromisszumos tervek ellen melyeknek eredménye a francia haderő csökkentése s ugyanakkor a békeellenes hatalmak erejének növelése volna* Fran ciaorszagnak nem szabad belemennie semmi döntőjellegü tárgyalásba anélkül^, hogy előzőleg a kisaritattal és Lengyelországgal meg ne egyezzék. Az európai kölcsönös támogatási paktummal szembe megnyilvánult ellenállásra való tekintettel a radikális Ere Nouvelle 9 fölveti e kérdést hogy slutárt ivemmé 11 át hatóan az európai hatalmak mindegylka csak a maga érékeivel és biztonságévá törődik, s as általános biztonsággal nem, nem