Lapszemle, 1933. március

1933-03-04 [1395]

melyben a klsaxitaat hozzájárul, jogiálláspontjának fenntartásával, a_^irterbtrgi ügy elintézéséhez, - a feapái 3 közli.- Ugyancsak a Temps hosszabb 5ud~ Est tüöóeitást hoz, mely a francia kormánynak a kii antanthoz intézett, a hirtenbergi ügy elintézését tárgyaző levelét irmerteti. A levél többek között űieféri az osztrák kormányt, amiért Seefehlner igazgatót azonnal elbocsátott, AZ osztrák kormány ezzel bebizonyította, hogy a fegyverek behoza­talát és kivitelét szerzőűéa-ellenasnek tartja.­Jelenti a Temps 3 azt is, hogy a kisantant Drumond népszövetségi főtitkárhoz |s levelet intézett, kö­zölve, .110cy a hirtenbergi incláenét lezártnak te­kinti. A francia radikális párt végrehajtó bizottsá­gában tartett DS széfében Herriot a kisantantnak a hirtenbergi_ügy_beu tanúsított fellépését telje­sen jogosnak és örvendetesnek mondotta s nagyon 1 helyeselte a francia kormánynak az ügyben tett lé­péseit is, kieselve azt, hogy az angol kormánnyal teljes egyetértésben járt el.- Beszédében Herriox az amerikai-angol-franeia összefogást sürgette és a francia-orosz paktum jelentőségét méltatta, meg­jegyezve, hogy annak megkötését Lengyelország és Románia is helyeselték, /Volonté 2/. A francia Kamara külügyi bizottságában Paul­Boncour külügyminiszter hosszabb tájékoztató *x

Next

/
Thumbnails
Contents