Lapszemle, 1933. március

1933-03-28 [1395]

Román és erdélyi magyar-német lapszemle 1933* március 28* hez hozzájárul, hogy Magyarország helyzete kül­politikailag sem kedvező* Mussolini, aki éveken át bátorította Budapestet $ most legrtóbb nagyon rezerváltan nyilatkozott a revizionista politiká­ról , mondhatni, hogy mindent visszavont, amit erről a problémáról eddig kijelentett s mert az olasz kormányelnököt nyilván mérsékletre intettéi a mostani németországi események* Ennél a két fél hivatalos cikknél is feltűnőbb, hogy a Titulescu­féle üniversul 24 a legélesebb hangnemben tilta­kozik a kolozsvári Ellenzék cimü magyar lapnak a szemlében is eirsferáit azon beállítása ellen^ mintha bukaresti politikai körökben általános tat széssel és örömmel fogadták volna Gömbös minisz­terelnök nyilatkozatát, A revizionista tábornok­kal szemben ilyesmiről román részről szó sem le­het* De mi több s a legélesebben elitéli az Üni­versul ennek kapósán Tilea ismeretes budapesti elismerő kijelentéseit is* 'feszi pedig ezt az üniversul annak ellenére, hog-y előző /22/ számá­ban sajátzaaga is leközölte Titulescunak a szemlé­ben ugyancsak már elreferált temesvári válasz­nyilatkozatát /-;őt erről az összes bukaresti lapd közül egyedül az üniversul ad hírt*/ Gömbös miniszterelnök budafoki beszédéről referál rövid Kador-táviratban a curentul, Dimi* n«fita. # preptatsa, üniversul 23*

Next

/
Thumbnails
Contents