Lapszemle, 1933. március
1933-03-27 [1395]
böljék Európában a nyugtalanságok okait. Ez igaz de csak azon feltétellel, hogy a kis államokat nem szólítják egyszerűen fel arra, hogy ők viseljék a terhét egy olyan revíziónak, amelyet a négyes európai direktórium határozna meg. Nyilvánvaló, hogy az olasz terv, melyhez Anglia még véglegesen nem csatlakozott, de amellyel MacDonald személy szerint rokonszenvez, a Népszövetsé$ lerombolását jelentené, lerombolását az államok egyenjogúsága elvének, amelyem a Népszö T vétség felépült. A kisebb államok nemzetközi szolgaságát jelentené ez a terv, A kis állam©: azonban el vannak szánva, hogy a Népszövetségben védekeznek és ezt senki sem veheti rossznéven tőlük. Meglepő azonban,mhogy az angol- és olasz felfogás szerint a béke megszervezésének Ugye, mely Franciaországnak annyira a szivén fekszik, háttérbe szorul s a békerevlziő lép előtérbe, ami pedig Franciaországnak barátaitól és szövetségeseitől való elszigetelését Jelentené. ,Elked- '* vetienitő dolog, hogy MacDonald nem latija miszerint a reviziő ugy ahogy azt Olaszország és Németország akarják felvetni, kikerülhetetlenül háborúra vezet, ezt pedig minden jóakaratú kor* Hiánynak meg kell akadályoznia, ezenfelül az európai, direktórium terve ugy amint az a római rnegceszélesekből kiekrult, a leszerelés problémájának minden méltányos megoldását megakadályozza.