Lapszemle, 1933. március

1933-03-27 [1395]

hogy a magyar legitimisták a monarchiát alkotmá­nyos eszközökkel akarják helyreállítani. Az ausztriai politikai eseményeket a Temps —* ,—•? 24 vezércikke "beszéli meg. Állandóan igen rokon­szenves hangon szól a Dollf*uss-kormányról, mely nek erőfeszítései a rend és a közbéke fenntartá­sát célozza. Igen jellemző, hogy a kormánnyal szemhen a szociáldemokraták és a nemzeti szoci­alisták összejátszanak. A szélső "bal és szőlső jobboldal felől genyegető forradalmi veszedelem­mel szemben Dollfuse kancellár ideiglenesen ha­talmi kormányzatot akar bevezetni, mert felismer­te azt a veszedelmet, hogy egy szélsőséges for­radalom Ausztriának Németország által való el­nyelésére vezetne. Bajorország sorsa,s az a mód ahogyan a hitlerista diktatúra Bajorországgal elbánt, üdvös mtfdon gondolkodóba ejtette az osztrákokat, akik most rájöttek, hogy milyen súlyos hátrányokkal járna az Anschluss. Jellemző, hogy a Heimwehr is az Anschluss ellen foglalt állást., Fontosak e szempontból Waugoln osztrák hadügyminiszternek Bajorország sorsára vonatko­zóan tetfc kijelentései is.Az osztrák nép- most súlyos l-elkiválságon megy át, ez a válság halá­los is lehet s akármit gondoljanak la módszerei­51 Pollfuss kancellár kormánya mégis ugylát szlfc az utolsó védőgátja a fÜggítlen SűszT-TIS* nak. fl^IT " "" ~ " ~ "1 : Í " /c ~

Next

/
Thumbnails
Contents