Lapszemle, 1933. február

1933-02-17 [1394]

tévedést a másikra halmozta politikájában. Bolz áliamel­uök ama nézetével szemben, hogy a nemzeti szocialista moz­galom 12 évig nem tett egyebet, mint hogy ábrándokban rin­gatta magát, Hitler azt mondja, hogy ez a mozgalom nem áb­rándozott, hanem jósolt és pedig évről-évre helyesen jó­solt, Á nemzeti szocialista mozgalom 14 éven át szinte nem is Ismert mást Németországon, mint elnyomatást és ül­döztetést. Mást sem kell tennem ma, mint kancellárnak, miirt hogy a nemzeti Németország ellenségeivel szemben mindazt alkalmazzam, amit valamikor a nemzet barátai el­len alkalmaztak. Csupán törvényt kellene hozni a nemzeti államvéderőről, mint ahogyan Ők törvényt hoztak a köztár­saság-véderőről. Csak szószerint kellene alkalmaznom --ugy--4 mond- sajtóellenes rendeletüket e törvények szerzői ellen és akkor talán belátnák, hogy nem minden volt szabadság, amit ők annak neveztek. Azzal az állítással szemben, hogy veszedelemben van a kereszténység, kijelentette Hitler, hogy ma keresztények és nem nemzetközi atheisták áHaü&k a kormány élén. ö nemcsak beszél a kereszténységről, ha­nem hitvallást tesz amellett is, hogy sohasem fog a ke­reszténységet elpusztítani akaró pártokkal szövetkezni, Beszédét azzal fejezte be, hogy négy évet adjon neki a rémet nép és akkor Ítélkezzék felette. Már csak mégegy­azer járuljon a német nép az urnák elé* wem akartam cse­lekedetelmet véghez vinni, mielőtt nem szólalt meg maga a német nép. szövetségi ár saimmal azonban el vagyunk -ha­tározva arra, hogy Német országot sohasem engedjük többé *** -— ^ — — mm. mm mm^ * mmm mm

Next

/
Thumbnails
Contents