Lapszemle, 1933. február
1933-02-11 [1394]
történt döntés*amely szerint a kongresszust nem Budapesten, hanem Bécsben fogják megtartani, holott a nemzeti diákszövetség nagy előkészületeket tett a ^ vasárnapi nemzetközi demonstrációra éa többek közt Bethlen István gráfot és aekhardt Tibort kérte fel előadónak* A JLMfl£Y,&r.Sá&- tudni véli,hogy váratlamul érkezett felsőbb nyomás akadályozta meg a kongreszszus budapesti megtartását és ez a felsőbb nyomás, amely "külpolitikai okokra* hivatkozik nagy elkeseredést kelt a diákság széles rétegeiben* s állítólag nyílt levelet akarnak intézni Gömbös üyula miniszterelnökhöz* ál^a^XáX^O^l&USffifi^cMák^a nemzetgyűlés ^ pénzügyi bizottságában felvilágosítást kértek, a Magyarországnak kiadandó osztrák műkincsekre vonatkozó egyezményről.é> k£vetelték,hogy az egyezményt terjesszék a parlament elé./"Budapesti Hírlap*, H Iem zeti ü^ség*/** üiJaj&_&l£^flA^~IálA^ berlini Sportpalotában pénteken este mondta ei<»ü beszé det a német rádióállomások ls továbbították* A beszédet a magyar sajtó ls részletesen ismerteti,kiemelve^hogy Hitler a beszédben kíméletlen harcot < hirdetett minden marxista métely ellen s rámutatott ' hogi a marxizmus az összeomlás óta eltelt lö észten dő alatt rommá tette a birodalmat s adjon a német nép neki négy essstondöt a* uljáépitésre*- 1 AJ^^J^Ilal^üfllerenglfl^klé^i zőaett hely