Lapszemle, 1933. február
1933-02-06 [1394]
t A 'leszerelési konferencia újból való megnyitása alkalmából Friedrieh Haselmayr ezredes a Völk. Beob-. /4-óó/ katonai szakértője vezércikkben kifejti, hogy a konferencia félévi szüneteltetésének célja az lett volna, hogy a konferencián kivül folytatandó tárgyalások utján JOD'D feltételeket teremtsenek annak folytatására, ámde ez nem sikerült, mert időközben nem teremtettek jobb alapot a siker számára a lesserelés, vagy még csak a fegyverkezés csökkentése, sőt annak korlátozása tekintetéhen sem. Továbbra is a földkerekség legerősebben fegyverkezett állama,Franciaország, áll ellen a fegyverkezés csökkentésének, Németország számára ebből kényszerűen adódik a következtetés. Február 1-én a Vezér a néphez intézett felhívásában a következőket jelentette ki:"Boldogok lennénk, ha a világ fegyverkezéseinek korlátozása által soha töahé nem tenné már szükségessé saját fegyvereink szaporítását.* Ha azonban, mint várható, ez.;ta korlátozás elmarad, akkor a bennünket nem-kevésbb£ mint Franciaországot megillető nemzeti biztonság nem teremthető meg más utón, mint a német véderőállománynak a többiek fegyverkezéséhez való hozzáillesztése által. A Genfben terjesztett revíziós hirek eredetét ajánlja a német közvélemény figyelmébe a Germania /4-0h/ genfi H-tudósltója /Walter Hagemann/ aki rámutat arra, hogy e tekintetéén különösen a kisentente újságírói és propagandafőnökei .buzgólkodnak és minden sajtóembert arra igyekeznek figyelmeztetni, hogy a "hirtenbergi ügy", auely alapjában senkit sem ércekelne, ha nem beszélnének róla állandóan a kisentente emberei, kezdeté, ^fc T ^zi a revíziós hadjáratnak. Minden jelből egyelőre arra le-| SZ6KCI0 m