Lapszemle, 1933. február
1933-02-06 [1394]
semlegességre alapítja. Az Obzor 5 néhány sorban Ismerteti a belgrádi francia lap cikkét s ugyanakkor kivonatolja Jovanovics Jocza volt miniszternek ugyanezzel a témával foglalkozó cikkét, amely a Trgcvinszkl Glasznlkban jelent meg. A cikkíró szerint Olaszország a Franciaországgal való megegyezésének első feltételeként a kisantant, de különösen Jugoszlávia támogatásának a megszüntetését követeli mert ez a francia-olasz ellentét főforrása. Olaszország ezenkivül szabad kezet követel a Balkánon, ami súlyos bonyodalmakra vezethet, mert egyik kis állam sem fogja soha megengedni, hogy bármely nagyhatalom a Vulkánt gyarmatának tekintse és fölötte protektorátust gyakoroljon. H§r£iot volt francia miniszterelnöknek a szemlében már ismertetett le£,utóthl_heszédét a belgrádi lapok nagy megelégedéssel kommentálják. _M_a_g_y;_a_r_o_r_s_z_á_g_. _ Dl a _£§y rila_Eg.il volt magyar képviselő "Az első kisantant" címmel részletesen leirja Magyarország nemzetiségeinek 1896-ban megkezdett mozgalmát, amellyel a Vreme már a mult hónapban foglalkozott, közölvén a nemzetiségi képviselők közt létrejött jegyzőkönyv másolatát. Erről a cikkről annakidején a szemle már részletesen beszámolt. 8íÍi5£5S3?i5SÍ&l2Í?SJ#í$§é5Íi-á§ ennek az eseménynek a_ma£.yar_reylzigni2m^ az Obzor 5 prágai keltezésű közleményt hoz, amely szerint Hitler Adolfnak első választási sikere után a magyar kormány arra törekedett, no?*, vele összeköttetésbe jusson. A Hitlerrel felvett tárgyalások-