Lapszemle, 1933. február

1933-02-27 [1394]

éa elhurooltak. Köztük van a aebenicoi palgármester,vala­mint sok ügyvéd, orvat, hivatalnok,pap éa kereskedő, a na­gyobbik rész azonban paraszt. A foglyokat a csendőrök éhez­tetik és verik a füt*etlen börtönökben és a hozzátartozék­aák nem engedik meg, hagy élelemmel, ruhával és tüzelővel lássák ti ékít, 4 Griar biztosra veszi, hagy felkelést akar klpra/okálai Belgrád ezzel az eljárással • horvát vidéken, Bánt ahagy Horvátoraaág belsejében a már régebben ismerte­tett csendőr- és eset rák-ró murai ómnak is hasonló a célja,.; Egy másik jelentése szerint Bodakovics volt zágrábi rend órfőnok öt T akik előléptettek a belügyminisztérium rendőri észtalyának vezetőjévé, no 3 t üldözési rögeszmével tébolyáé­ba szállították^ A renegát horvát sok száz általa halálra kihostatatt horvát áldozatának szellemét látja, mm tudott aludni s Így lassankint megőrült, Zágrábban roppant örömet keltatt a •renegát véreb* sorsa. - A Belgrádban folyó szlo­vén por ról a Grio harmadik közleménye hoz beszámolót a bel­grádi Politika /21/alapjáa. A vádlottak közt három volt kép­viselő, egy plébános, egy joghallgató, a többiek földművé ­sek, iparosok és uuiikásokS A Politika azerint a vádlottak el­hitették a szlovc'n lakossággal, hogy visszatér az egyesülés előtti állapot, icülön szlovén ütköző államot állítanak fel, orro a parasztság, le a kisgyermekekig,mindenütt szeiabehe ­lyezkedett a hatóságokkal éa nyíltan kimutatta államellenes érzését® Barlo lelkészt, mert meggyőzedé sea délazlávnak éa

Next

/
Thumbnails
Contents