Lapszemle, 1933. február
1933-02-25 [1394]
A-{RTiámérit"*tovább folytatja tanácskozásalt sz egyes"kérdésekrŐl és ezúttal különféle interpellát ciők előterjesztésére került a sor„ A nemzeti párt e^ylk interpellációjában azt Hozta fel,hogy a belügyminlszter elrendelte titkos rendeletben*hogy mindazokat a lapokat, amelyekben a monarchia bevezetéséről, a breszti fogolyklnzásről, valamint arról van szó,hogy a vádiratot nem az ügyész, hanem Skladkovszki tábornok készítette volna, a legszigorúbban kobozzák el, Elienben a bresztl vár volt parancsnokának a kérdésben tett nyilatkozata, melyet az ellenzék sértőnek és az Igaz*sággal ellenkezőnek tart, szabadon megjelenhet!k,A párt követeli, hogy az interpelláció, napirendre tűzessék. A képviselőház után most már a szenátus ls meg kezdte működését és először az állami költségvetést tttztet napirendre. ^ "Gazeta Warsawszka" /S4-58/ ugy véli, hogy a szenátus is gyorsan befejezi munkálatait • elfogadván a költségvetést, azután a karteltörvényt ós a vagyonadőtörvényt, valamint az önkormányzatról és a főiskolákról szóló törvényt ós azután be lehet fejezni az ÜJ r--szakot,még pedig kb. március hó közepén*Nem tartja lehetetlennek ,hogy a kormány még v&üami külön felhatalmazási javaslattal is fog előállni.A főiskolai törvényjavaslat képviselőházi megszavazása alkalmából a diákok ismét különféle tüntetéseket rendeztek,sőt a Iwowi főiskolákon néhány napi *&trájk is volt és pedig a vezetőség kijelentése sze~