Lapszemle, 1933. január
1933-01-24 [1393]
pancscván a Napló egy hiréből kitettíőleg £&ncgevoer Post cimü lap jele^ftk meg. A szlovénfcéppárt _ellen m+r *y_i_lt Jtsr_rorra_l _ftnyegetődznek a^ kormánytól elrendelt gyttlésefeeA.Igy Kramer jelenlegi helyettes külügyminister vasáru*o népgyűlést rendezett Laibachban és ezen vad támadást inditott Korosecék és a püspöki kar pásztorlevele ellen. Beszéde u^Jón a népgyűlés határozatai javaslatot fogadott sí, amelyben legnagyobb elkeseredéssel tiltakozik néhány Hiúságában megsértett politikus hazaáruló tevékenysége ellen, amely az állam és a nép egysége ellen irányul, megállapítja, hogy a nép és az állam belföldi ellenségei összefogtak az ország külföldi ellenségeivel, ez az esztelen támadás csak az állami hatóságok túlságos engedékenysége következtében történhetett meg, elitéli a püspöki kar támadásit a Szokol ellen, mely a délszláv nemzeti eozme első és legtisz-r tább' gondolatterjesztője s mindezek alapján felhivjak a kormányt és a hatóságokat, hogy a legszigoruob törvényeket alkalmazzák a nép és az államegység aláásói ellen, tekintet nélkül azok állását*, mert amennyiben a hatóságok nem lépnek fel velük szemben erélyesen, a gyűlés résztvevői törvényen kivül állóknak lesznek