Lapszemle, 1933. január

1933-01-11 [1393]

Az 1933 évi költségvetés tárgyalását kezdte meg a képviselő ház költségvetési bizottsága január 9,-i ülésén. Rémes előadó kifejtet­te, hegy a folyóévi költségvetés 1748 millió koronával alacsonyabb mint az el5z5 évi ss 2400 millió k cronával alacsonyabb az 1931 ávinel. Azonban még ez a csökkentett költségvetés sem áll arányban a közgaSda­ság mai állapotával ós a jövőben a költségvetésnek nem szabad. 7 milli­: '«árd koronánál nagyobbnak lennie. Az utóbbi 3 évben az állami zárszás»­dások a költségvetési egyensúly feltételezése mellett is 3 milliárd korona deficittói végződtek. Az ilyen deficites gazdálkodást - as elő­adó szerint - a osehszlovák valuta veszélyeztetése nélkül ne:i lehet to­vább űzni, elengedhetetlenül a legszigorúbb takarékosaágra van szükség A továbbiakban megállapitotta, hogy az adó- és lllatékhátralék 4670 milXiő korcnát te3z ki, Bzek a hátralékok azonban a válóságban sokkal nagyobbak, és az előadó szerint ezek meghaladják a 7 milliárd koronát. Az államvasutak deficitjét másfélmilliárd koronára friaz becsülni s a vasút sokkal nyomasztóbb probléma mint a munkanélküliség. Az előadó nézete szerint az egyensúlyba hozott költségvetés előfeltétele belföl­di kölcsön felvételének, mely pedig elengedhetetlen ha a szükséges beru­házásokat az állam tényleg megakarja valósítani. Végül rámutatott a ka­matláb leszállításának szüksó/jeoségéra, Kommunista eh ;j k felvonulások Ruszinszkoban. Ruszinszkó szá­mos községeiben, de különösen a svaijavai /?/ járásban hatalmas éhség­felvonulásokat randeztek a kc.imuni3ták. Volovoe községben a csendőrség riasztó lövéseket adott le, hogy 03Zlásra birja a tümeget n A oseh nemzetidomokrata párt ifjúsági szervezete a pártve­zetcség tilalma ellenére megtartotta kongresszusát, amelyea 160 oaeh­orjtzági ifjúsági szervezetből 76 képviseltette magát, Rasin László

Next

/
Thumbnails
Contents