Lapszemle, 1933. január
1933-01-07 [1393]
Betiltották a magyar iatoatiszteletet Nyitrán és Tótnegyeren* A Hiradó /57 jelenti, hogy 1924 éta állandóan folytak a támadások a magyar istentiszteletek megta.ása miatt, sőt küldöttségek is jártak laetyko Károly dr. nyitrai püspöknél, de látható eredmény nélkül. Most január 1.-én azonban a nyitrai püspök váratlanul elrendelte, hogy az apácák templomában tartott 9 órai magyar,aisét a májusi'magyar litániákat, az októberi Utániakat,a magyar éneket és imát, valamint a szentbeszédeket ez alkalmakkor eltiltja, bgyancsak betiltotta a minden hó első péntekjén ás vasárnaponkét tartott Utániakat is. A 'piapöki rendelet annál is inkább nagy megütközést keltett a magyar kathelikas hivők táborában - irija a lap,- mert épén a napokban fáit köztudomásúvá, hogy a kommunista érzelmű kathelikusok jelentékeny számban lépnek ki a katholikus egyházból ás tartani lehet attól, hogy püspöki rendelet következtében akadjak olyan magyar oaaládok, akik látva, hogy sérelem éri okét épen a püspök részéről, követői fogják a példát. Jel lemző a szomorú ügyben azonban az, hogy Kmetyko püspöknek számtalan esetben volt alkalma meggyőződni arról, hogy a mo3t betiltott magyar misén minden alkalommal zsúfolásig telt meg az apácák temploma. Sz bizonyítja, hogy az elmúlt 14 év alatt még nem tagadta meg mindenki a magyarságát ás épen ezért a hithű nyitrai katholikus érdekeket is illet volna szeme15tt tartani. A nyitrai püspöki rendelethez hasoaló rendeletet adott ki Jantausoh nagyszombati apostoli vikárius, amellyel betiltotta a aagyaa istentiszteletet Tótmegyeren, noha osak minden harmadik vasárnapon folt a magyar istentisztelet. Az agrárpárti lenkof /6/ elvárja, hogy Siako esperdÜwis eltávolítják a tótmegyeri plébániáról.