Lapszemle, 1932. december
1932-12-02 [1392]
dövember 30 és dec.l.-i tí SQ hországi és felvidéki lapszemle. -lőlapok. 1932 Aetrember 2 Belügyek. Bradács nemzetvédelml miniszter a katonai zsold le szállítása tárgyában nyilatkozott a képviselőhúz véderőbizottságának nov. 30 -í ülésén. Bradács közölte, hogy a nemzetvédelmi minisztérium 1933 évi kcLfcségvetését 64 millióval és a katonai erdőgazdasági üzemek költségvetését 6 millióbal csökkentették- *rre való tekintettel a katonai igazgatás továboi takarékossági intézkedéseket kénytelen keresztül vinni, melyek a katonai igazgatás ágazatainak egész sorát fogják érinteni. A legénység zsoldjának tervezett csökkentéséről szóló ujsághireki nem felelnek meg a valóságnak, de a nemzetvédelmi minisztérium költségvetésének csökkentése oly jelentékeny, hogy komolyan számolni kell ezzel az intézkedéssel is. Ashkov 1./ A szlovák autónómisták gyűlése Al stíkubinban. A szlovák néppárt karöltve a szlovák nemzetipárttal igen látogatott gyűlést tartott nov. 27,-én Alsókubinban, amelyen az zólyomi gyűléshez hasonlóan manifeszf<«k a szlovenszkói autonómléért folyó együttműködés mellett Mindkét párt szónokai felszólaltak az autonómia mellett és "Vancso %los dr a turocszentmártoni Národnie líoviny szerkesztője azt üzente Í5enes ktiiügy miniszternek, hogy Szlovenszkóról való gondoskodást bizza csak rá a szlovákokra, 'Hildja csak ki B exles a magyar határra a szlovák fináncokat, szlovák csendőröket, vasút soka tjüket és szlovák tisztviselőket azok majd magvédik 3zlove»3Zkó határát., /Slovák 1-./ Steí&nik tábornok merényletnek esett áldozatul A szociál deiiok ívo Lidu /29/ a csehszlovák független legionáriusok gyűléséről /L,.nu , lap szemlét./irt beszámolójában irje., hogy H e dek tábornok a c 2lovák forradalom vértanúiról beszélve a következőket mondta "Forradalmunknak két vértanúja VOlt, a asln dx. és Stefánik tábornok, Mindketten merénylet áldozatéiul estek,," Modek tábornok ezen szavai -