Lapszemle, 1932. december

1932-12-03 [1392]

A kolozsvári merényletből és következményeiről hasábos jele ntésekben szömol be a pozsonyi ^iradő, A Nap. a Reggel* a Kassai Újság, a Kárpáti Híradó. A prágai Magyar Hírlap pénteki számát az ügyész ság elkoboztatta, több cikke miatt,, ielenti a Národny Benmk A cseh. és szlovák sajtó oaák az események rövid ismertetésére szorítkozik A romantikus revíziós politika vége cimü cikkében a Ben«u~ hez közelálló brünni Lidové $oviny /%/ budapesti levelezője lr&a„hogy a Kokai könyvkereskedő által kiadott ismeretes térkép ugyan játék-szer a felelőtlen emberek kezében, de abban, ^ogy a közvéleiény mégis meg­elégedett kisebb Magyarországgal, mint volt 1913-ban 3 annak a bizonysága nyilvánul meg, hogy a magyar reviziÓs politika romantikus időszaka be­fejeződött Nem szabad azonban hinni, hogy a magyarok nem biznak az 1920 é"Bből való határrevizióbah- tíost jobban biznak ebben, mint bármikor az­előtt Nem hisznek ugyan a csodákban és hallgatnak, amikor az Olaszország­gal való katonai szövetséget ünneplik mint a r|gi Magyarország területé­nek garanciáját Gömbös maga uj értelmet adott az irredenta mrzgalomnak, mely ferolyi alatt eléggé ellanyhultK kezébe vette az irredenta egye­sületeket és a saját irányitása alá helyezte. A fe?előtlen akciókat nem szabad kezdeményezni Az eddigi 20.000 egyesületből kb csak 5.000 marad meg A kormánypárt uj organizációja is az irredenta akciók raci­onalizálását kell szolgálni. Gömbös taktikája más mint volt a roman­ticizmus idejében. leleky és ^ethlen idején M agyarország szándékosan ellcttlö ni tette magát a szomszédaitól, ezzel szemben Gömbös a gazdasági lehetőleg bizalmas összeköttetésre törekedik a szomszédokkal'M* gazdasá­gi és politikai érintkezés élénksége mellett van és arra törekedik, hogy az utodállamokbeli magyarok valamint a nem magyar magyarországi

Next

/
Thumbnails
Contents