Lapszemle, 1932. december
1932-12-29 [1392]
'a bécsi Havas-ügynökség jelentését, amely szerint az erre vonatkozó szerződés megkötése küszönbön áll Magyarország Feltűnő felirattal jelenti a Vreme /27/, hogy a hüúan£St±_sa4iá_ilefticL_külügyministerneI<: a szenátusban a trogiri és a krki eseményekkel kapcsolatos nxilatKozalaÍ_KűLXaKtüe.k.. í . méltóságteljesnek és békeszeretőnek tartja dacára annak, ho^y különös hajlandósággal viseltetik Olaszország és Mussolini iránt. A kis entente-konferenciáról a kormányhoz és a revizionista körökhöz közelálló budapesti lapok kommentárját hozza a Vreme /27/, amely szerint a kis entente a saját utján halad azzal a céllal, hogy biztosítsa magának Középeurőpában a hegemóniát . "Gömbös és kormánya bizonytalannak érzi a lába_alatt a talajt" cim alatt a Vreme/28/ nyilván szociális^ ta forrásból származó közleményt hoz, amely szerint a budapesti politikai körökben az a fölfogás hogy Gömbös ministerelnök kénytelen lesz kapitulálni és beadni lemondását ugyanolyan okokból amelyek a Bethlen- kormány bukását előidézték, Gömbös ministerelnök legutóbbi beszédeiben megkísérelte eloszlatni azt az elégedetlenséget, amely a belpolitikai életben érezhető és legyőzni azt a felzúdulást, amelyet az ellenzék a kormánnyal szemben