Lapszemle, 1932. december

1932-12-24 [1392]

és nem is lehet ellenséges viszony. Legjobban bizonyltja ezt az, nogy Bukarestben megvan a hajlandóság a román-olasz baráti szerződés megújítására, amelyet éppen most hossza b­bitottak meg. A cikkíró ezután ismét kihangsúlyozza a fasisz­ta Itália külpolitikájának egyenesvonaluságát és őszinte­ségét és kijelenti, hogy nyilvánvaló tévedés lenne minden felelősséget Itáliára tolni a reviziós mozgalmakért. Ez az áramlat már helyet kapott a történelemben is és két fontos állomást hagyott maga mögött Lauseíine és Genfben ? Ez az áramlat halad a maga utján és jelentős eseménye ennek a jó­vátételek eltörülése, valamint Németország fegyverkeaési egyenjogúságának elismerése. Ennek a mozgalomnak hivei ál­landóan szaporodnak és tért hőditanak világszerte. A Giornale d 1 Italiának ezt a cikkét az összes 22-i lapok reprodukál­ják. Ugyanez a lap belgrádi keltezésű jelentésében utal azokra a különs kommentálásokra, amelyekkel a belgrádi kis entente-konferencia eredményeit jugoszláv politikai körökben fs kisérik. Ezek oda konkludálnak, hogy a konferencia olasz és magyarellenes demonstratív célját, amelyet Jugoszlávia * akar különösen elérni ennek összehívásával, a másik két kis entente-állam, de különösen .Románia magatartása hiusi­• totta meg. A Gazétta del Fopolo /22/ rőmaí keltezéssel mond véleményt a belgrádi, konferencia rcdményéről és megállapít­ja ,hogy az a manőver, amelyet Belgrád Fáris sugallmazásara eszelt ki, és amely kifejezetten Itália ellen irányult volna ORSZÁGOS LEVÉLTÁR kudarcba fulladt.

Next

/
Thumbnails
Contents