Lapszemle, 1932. november
1932-11-21 [1391]
botrány tört ki egy előkelő titkos talákehsly leleplezésével /Napló 21/. A szófiai Makedonia lap megszerezte a gyorsírói felje£ zíseket a jovanovics-per főtárgyalásáról. Közli belőle jo vanolics tanár védőbeszédét amelyben azzal okolja meg fö deralista politikai akció ját hogy ^ z országban mindenfelé csak azt lehet hallani hogy jobb volt az osztrák vagy a magyar uralom idején, sőt az ő szükeuu hazájában a piroti kerületben, a török uralom után sóhajtoznak vissza az öregek Bulgária csatlakozását másképp meg nem lehet nyerni egy délszlávállam kialakítására mint ugy hogy a szerbek horvátok és szlovének teljes nemzeti jogokat kapjanak és agyán ez wárja majd a csatlakozó bolgárokat is /Gries 17/, Külügyek. A Morg /19/ a következő külképviseleti változáso kat közli: ívkovics György köv tanácsos főkonzul lett Várnában Petics Antal konzul KoruWban. Adamovics Dobroszláv eddig várnai konzul köv. titkár Bukarestben és Rlbár Vladimír dr bukaresti köv.titkár konzul Düsseldorfban, Az Avala jelenti, hogy a pénzügyminister nov, 17-én eltiltotta az önkormányzatoknak és magánvállalatoknak is kül í^lÉÍ-£}^H6^ÍJ^saiL fizetését /D V és Napló 20/. Csak a Napló és Morg/20/ hozza az Avalajelentést ,z _állitólago_s uja_b_b_ bolg_ár_ betörésről^. 18-án este a carevosfceloi. járásban 3 fegyveres banda tört be és bombákat dobott, majd pergőtüzet indított a szerb határőrökre. A határőrség minden sebesülés nélkül visszaverte a bolgártandákat amelye-