Lapszemle, 1932. november
1932-11-21 [1391]
lettem a magyar közönségnek, mely soha egy pillanatig sem éreztette velem, hogy idegen nemzetiségű vagyok, sőt a háború néllülözé3es napjaiban valósággal elárasztott ajándéktárgyak kai. Magánéletemben hozzá voltam nőve a magyat társasághoz, melynek részéről mindig csak őszinte megbecsülésael és meleg szeretettel találkoztam, Mégy évig voltán tfsj-a Janovics magyar színházának Hogy azzá a művésszé lettem, aki vagyok, ennek a négy évnek köszönhetem Azután elkövetkezett Erdélyben az icipériumváltosás És én ekkor nem is az öklcurci 5 tsra azoknak arcába s akiktől csak szeretetet és elismerést kaptam, hanem a cipőm sarkával rúgtam el régi barátaimat is színházamat magamtői, hogy a kolozsvári Román Opera' megalakíthassam. Nem akarom bírálni eljárásomat, Sz lehetett heroizmus vagy aljasság... de annyi tény, hogy nagyon keserű csalőr lódás volt mindazok számára, akik barátjuknak'tekintettek. ás most ezért a román felbuzdulásomért maguk a románok a vádlőttek padjára ültettek Megérdemeltem én ezt az jutalmat? /Ítéletet 22-án hirdet a birőság/. Ujabb kommunista szervezetet lepleztek le Cser novltzbaü-, - jelenti a Brassói Lapok 21, A szervezetnek ugyszólván kizárólag url családok gyermekei a tagjai feltűnő nagy számban leányok; 'Uemosvárott rendezik a román fliákság ezévi or~ szagos kongresszusát az Erdélyi Lapok 21 szerint . még pedig december 15-én, Külpolitika. Olasz-román diplomáciai komplikáció cimen a Cu-