Lapszemle, 1932. november

1932-11-18 [1391]

sem vezetik amikor megállapítja, hogy a fenti röpiratban fog­lalt "érveknek" tisztelt mondatok egyénesen_inzultálJák_azo-_ kat a magyar szavazókat 1 _akik^régen_megtan Negyven év előtt talán he lehetett volna adni ilyesmit az amerikai viszonyokkal ismeretlen bevándorlóknak, de ma már nem. Felháborodásának igazolására Himler idézeteket közöl nevezett kőnyvecskéből s melyet tizezer szám osztottak szét a magyar polgárok között. Az egyik ilyen idézet igy szól: tt M A hősies magyar nemzet történelmi törekvései . hasonlóan az amerikai törekvésekhez, a szabadság kivívásáért folytak százaaokori át. w Mlköze ennek az amerikai választásókhoz, kérűi Himler. Majd: "A magyarság politikai hagyományai a re­publikánus eszmékbe gyökereznek és Így érthető, hogy a foga­dott hazában is nagyszámban maradtak meg öntudatos republiká­nusoknak." Olcsó politikai trükk, mondja Himler, mert ma már minden amerikai magyar tudja, hogy a republikánus párt itt Amerikában nem "köztársasági pártot* jelent, A többi idézet a Hoover adminisztrációnak szociális vonatkozású teljesítmé­nyeit magasztalja, melyeket Klmler szintén az amerikai magya­rok "megfűzését* célző üres bombasztnak minősíti Himler vé­gül arra Kéri az összes amerikai politikai pártokat, hogy tekintsék az amerikai magyarokat értelmes lényeknek és ne sértegessék ázzál, hogy tudatlan nációnak nézik őketm akiknek szavazatát olcsó hízelgésekkel és trükkökkel lehet megszerez­ni, Gömbös ..miniszterelnököt ji .Monitor Jól _európai _tuűó- _ sitógának _/Sl.s'ley JKudleston/_e"Srrö2p_a^^zjemély_ísé^ek"cimü cikke/ mint Magyarország erőskezű emberét mutatja be. Az éb­redők vezére volt és mint. ilyen afféle magyar Hitlernek szá­mított. Minthogy azonban a Kormánysóra és a hadseregre tá-

Next

/
Thumbnails
Contents