Lapszemle, 1932. november
1932-11-18 [1391]
ség egy másik programm szánára,. akkor ebből talán arra a nem feltétlenül biztos jóslatra lehet következtetni, hogy a pártvezéreknek" Hindenburg által való fogadtatása után hogyan fog elcXlní a mm mm «» mm. mm mm mm —» — mm mm mm — ~» — mm mm mm mm-.mm mm kocka A bajor országgyűlés nemzeti szociális tapárti frakciója és az országgyűlés elnöksége között június 17- ike óta a iiitier, ,—„„_ párti képviselőknek «G ülésről való klzására miatt keletkezett konfliktusa elintézést nyert, A nemzeti szocialisták annakidején pártegyenruhájukban jelentek meg az országgyűlésen, mire annak elnöke az egész frakciót i.0 ülésről kizárta, mely rendelkezés ellen a nemzeti szocialisták az államtörvényszéknél panaszt tettek. Az országgyűlés vezéri tanácsa most elhatározta, hogy a nemzeti szocialisták már az országgyűlés legközelebbi ülésén ismét résztvehetnek, ezzel szemben a nemzeti szocialisták megígérték, hogy visszavonják panaszukat. /voss.Ztg. 17-551/, A genfi lázadás tanulságait, mely alkalommal a kivonult katonaság egy része a marxistákkal együtt énekelte az Internacionálét, a Völk. Beob. /17-3&2/ hosszabb cikkben vonja le Németország számára az általános védkötelezettségnek jövőbeni bevezetése szempontjából. Rámutat arra, hogy nem elegendő elkerülni marxistáknak a véderőbe való bescrczásdt, hanem megfelelő propagandával arról kell gondoskodni, hogy ez ifjúság a honvédelmi szolgálatot becsületbeli kötelezettségnek tartsa. .14 napi betiltása után a Völk,. Beob. /ls-ólő/ újból való megjelenése alkalmával kénytelen volt a lap élén a porosz belügyminiszteri biztos helyreigazító közleményét hozni egy nemzeti szocialistának a berlini forgalmi sztrájk alkalmával történt agyonlöveted tárgyában. Minthogy a németországi nagy napilapoknál be-