Lapszemle, 1932. november
1932-11-18 [1391]
•int a magyar iskolákban tanítják, <?e előadását gúnyos megjegyzésekkel kiséli Utal arra, hogy ez a korona a magyar felfogás szerint minden magyar uralkodó törvényességének és jogának jelvénye volt IV.Károlyi*,akinek a magyar trónra való visszatérési kísérletekor az udvari kocsiját a magyar kortaány Budaőrsnél ágyútűz alá vette,s őt magát az angoloknak szolgáltatta ki,Neki már nen használt a korona szentségéről szóló teória és az,hogy a magyar szent korona országainak az ura,Szent István koronája ezen teória szerint,amelyben való hitet a nagyar kormány nemcsak a magyaroktól, hanem az "elrabolt" területek lakosaitól, a csehektől,a románoktól,a horvátoktól,sőt egész Európától is meg követeli,magában foglalja nemcsak az n ezeréves"nagyar hatalmat,hanem a magyar állam jogait nemzetközi szempontból is.A mai fogalmak szerint ugyanezen teória alapján a magyarok alatt élő többi nemzet is követelhette a maga szabadságát, a maga földjét,gazdasági és nemzeti jogait különösen a fegyvereinek a győzelme és az aláirt békeszerződés alapján.Crnyánszki ezek után igyekszik a Szent István koronájához fűzött teóriát megdönteni hivatkozva a mai gazdasági törvényekre,a nemzetközi viszonyokra, az uralkodó politikai realizmusra, ami sokkal erósebb,mint az a misztikus teória,amelytől a magyarok háború előtti határaiknak a feltámadását várják.Erre sokáig,nagyon sokáig várhatnak. Némikép operettszerűen hangzik a mai istentelen világban, hogy Magyarországot az idegenforgalmi propagandában Szent István országának nevezik.Tragédiája a magyar nemzetnek,hogy ez a középkori elnevezés magán viseli a francia ^rank hamisítás bélyegét, s emellett"Szent István koronaja"nea is Szent István koronájáéért az a korona, amit II.Szilveszter pápa Szent Istvánnak küldött,vájjon meg van-e még egyáltalában? A cikkíró ezután leirja azokat a viszontagsá-