Lapszemle, 1932. november

1932-11-18 [1391]

A fizetésié szállitás ügyében az áll arai tisztviselők kül­döttsége nőv"l6T-án ismét megjelent Halypetr miniszterelnöknél, hogy újból kifejtse álláspontját és a le gerelye sebben tiltakozzék a pénz­ügyminisztérium által tervezett takarékossági intézkedések ellen, ame­lyek a küldöttség szerint az alkalmazottak jogaiba forradalmi beavatko­zást jelentenének Malypetr kijelentette, hogy a pénzügyminisztérium a személyi megtakarításokra vonatkozó tervezete /amelyet a legionárus Národni Oszvobozeni nyomán a lap-szemlénkben leközöltünk Ref. megj„/ az indiszkréció révén került nyilvánosságra., készletek és különösen a tervbe vett csökkentést illetőleg számok nem is kerültek szóba. ­Itt említjük meg, hogy Dosztalek nemzeti demokrata miniszter a fize­tés leszállitás ellen nyilatkozott egyik beszédében és hangoztatta, hogy a szükségleti cikkek árát is megfelelően kell mérsékelni. Sperjes uj apolgár mesterét a munkanélküliek parázs tünte­tése mellett iktatták be hivatalába nov. 16 -án A tömeg szakadatlan kiáltozással kenyeret és munkát követelt és szidalmazta az uj elöl­járóságot s a kommunisták irányítása mellett főleg az uj városbíró eltávolítását követelte A rendőrség szétverte a tüntetőket és közü­lük 6-ot előállított /S.ILÜ, 17./ A cseh nemzeti demokrata párt válságáról e litettük, hogy mmmm ™* mmmmmmmmm. m— mmmm, —. mm. mm, mm mmmmmWMmSmm mm, mm, # a párt ifjúsága bizalmatlanságot szavazott a párt vezetőségének. Mo s t 8 pártvezetőség a beteg vezért Kramár Károlyt kérte fül, hogy hirla­pilag kisérelje meg a rend* helyreállítását A párt lapja Národni Li s ztJ /L6/közli áramárnak a párt végrehajtó bizottságához intézett nyilt levelét, amelyben kifejti annak a; szükségességét, hogy a párt a kor­mányban maradjon,, Magyarország. Gömbös miniszterelnöknek a képviselőház külügyi bizottságában

Next

/
Thumbnails
Contents