Lapszemle, 1932. november
1932-11-17 [1391]
A.t^áromnaDgs^szgclálűe mint mindig Bauer dr. politikai beszámolója volt, amellyel az egész 14-í polgári sajtó foglalkozik. Presse szerint Bauer beszéde csak hangjában volt radikálls T tartalmában azonban határozatlan. Tagblatt egy szónok kijelentéséhez kapcsolja cikkéi, aki szerint az alkotás korszaka a pártban általában lezártnak látszik. Bauer dr. beszéde is ezt bizonyltja, midőn midőn kijelentette, hogy Ausztriát mint a demokratikus szabadság egy szigetét fenn kell tartani. Utal a lap a beszéd kétlakiságára, amely egyrészt a demokráciát akár erőszakkal is megakarja védeni, másrészt azonban csak átmeneti állapotnak tekinti a szocializmus felé. Bevalja, hogy a fistalság körében a demokráciába vetett hit erősen megingott. A kételynél még veszedelmesebb az a közönbösség, amely a válság és a munkanélküliség hatásaként nagy tömegeket elfogott. A lap megállapítja tehát, hogy a szoc.demokráciának is csak akkor megy jól, ha a kapitalista gazdaság virágzik. Relchspost a szociáldemokrácia helyzetét tragikomikusnak nevezi, mert azt a demokráciát kell védenie, amelyet, legszívesebben megdöntene. Ezen magatartás valódi indokolása az egyik beszéd, mely szerint a forradalmi harcieszközök használata egy ellenforradalmi helyzetben a párt katasztrófájához vezetne. A lap azoka) a támadásokat is kiemeli, amelyek Renner elnök ellen irányultak, mert az utolsó napokban Bauer dr. egy kiszólásárt bocsánatot kért Dollfuss kancellártól, é3 Seitz polgármester ellen aki egyszer kijelentette, hogy inkább visszalépne, semhogy