Lapszemle, 1932. november

1932-11-08 [1391]

AJcépvlselő&éz rövid vita után a bizottság aló utasítot­ta a költségv7^"sT"niu"tán a köztársaság alnöks a törvényhozás ülésezé­si.t 3© napra elnapolta. Az elnapolás előtt a külügyminiszter ratifiká­oió végett beterjesztette a fzovjetOroszországgal kötött megnemtámadási szerződést, amely az elnapolás következtében legkorábban december köze­pén kerülhet napirendre. A neaaseti párt is igyekezett rainnél több kelle­metlenséget okozni a kormánynak és azért számos javaslatoi; terjesztett elő. melyek egyrészt a költségvetésben megállapított összegek felkasaná­elnök/ lésának ellenezésére vonakoznak, másrészt pedig a kóztársasé£./ltal kia­dott törvényerejű rendeletek hatályonkivül helyezését célozzák. Külpolitika. A vidéki lapok még most is foglalkoznak a külügyminiszter személyében beállott változásról. Maga a fővárosi félhivatalos Gazét a Polska /4-30B/is hosszabb cikket ir, amelyben igen melegen méltatja a ­távozó,Zaleski érdemeit és működési eredményeit. Most már a lengyel la­pok is hozzáki«zembekJános grófnak külügyi államtitkárrá történt kinevesé sét. Nevezett utóbb bukaresti lengyel követ volt, korábban pedig ugyan­ezen ninőségben Budapesten szolgált. A franoia leszerelési javaslat most is foglalkoztatja a saj­tót, A Hobotnik /4-377/ azt mondja, hogy Herriot javaslata bele ütközik a versaillesi béke szerződőébe, amely senwiképen nem Németország* ujabb fel­fegyverkezését akarta biztosítani, hanem a többi hatalmak lefegyverzé­sét. A javaslatnak mindenesetre megvan az az érdeme, hogy elindítja a tárgyalásokat dfcgátói a lefegyverzéstől azonban távol vagyunk. A lefegy­verzés kérdése ma az mos a kör négyszögesítésének kérdésével. A Gazeta Wárszawska /6-339/ugy véli, hogy a javaslat azon feltevődben készült, hogy a néraot erővel szemben bizonyos engedékenységet kell tanúsítani.

Next

/
Thumbnails
Contents