Lapszemle, 1932. november
1932-11-05 [1391]
4-517/ kilátásba helyezi, hogy a német nemzeti néppárt egyik vezetőjének részéről is cikket fog közölni,- A katholikus cent rumpárti Köln* Volksztg. /Ú-505/ egész első oldalát a Papen-kormányt támogató Hugenberg ellen Irányuló támadásra használja fel, akiről Hugenberg egyik saját verséből kimutatja, hogy a német nemzetlek pártvezére Isten-tagadó és Németország titkos diktátora. M november G-lki választások e centrumpárti lap szerint a Hugenberg-rendszer fölötti döntésnek szólanak. Hugenberg ugyanis azt hiszi, mondja a lap, hogy a pénz hatalmával felépítheti politikai hatalmát Németországon.- Hitler Adolf november ís-án a berlini sport palotában szólott választólhoz. Beszédét rádió utján négy más nagyobb gyűlésterem hallgatóságával is közölték. A Völk. Beos* /4-á09/ szó szerint közli Hitler e beszédét, amelyet állítólag 40*000 ember hallgatott meg a különböző gyülekező helyeken. Beszédében Hitler augusztus lö-lki állásfoglalását védelmezte és azt állította, hogy sohasem gondoltak komolyan arra, hogy a nemzeti szocialistáknak a kormányzatba befolyást engedjenek, azt már harzburg bizonyitotta, amikor csupán a nemzeti szocializmusban rejlő ifjú erőt akarták kihasználni anélkül, hogy a nemzeti szocialistáknak engedték volna át a vezetést. Hitler kijelentette továbbá, hogy sem elmet, sem fizetést nem kivan, hanem a vezetést akarja, amely őt megilleti, mert szerinte jobb a német nemzet számára, ha becsületes szószólója és becsületes védelmezője német ember, semmint valamely nemzetközi zsidó. A nemzeti szocialisták november 6-án és akár hányszor tetszik az az ellenfeleknek, ujoól felveszik a választási küzdelmst, amíg elérik a céljukat; AZ összes németek Harmadik Birodalmat. A Voss.Ztg. /ó-5íi8/ szerint berlini hivatalos helyen Held bajor miniszterelnök október 31-iki stuttgarti beszédének hatását lehetőleg gyengíteni igyekeznek, amennyiben annak enyhébb magyarázatot ídnak. sgy hivatalos közlemény kijelenti, hogy a berlini sajtóban