Lapszemle, 1932. november

1932-11-04 [1391]

amelyek a kisebbségi kérdéstbagatelizálják, holott a magyar kisebbség helyzetének mielőbbi Javulását megnyugtató rende­zés alapján lényegesnek tartja, jabloniczky beszéde elején foglalkozott a csehszlovák külpolitika hibáival és többek között kijelentette, hogy akármilyen ellenszenves is a gon­dolat a cseh sovinisták szemében, mégsem maradt más hátra mint leülni a szomszédokkal és velük,Különösen_pedig_Magyar­országgal tisztességes és becsületes politikai békét s ennek kapcsán egészséges gazdasági szerződést kötni. - Eszterház^ János gróf.a part el nöksé gi tagja is felszólalt és kifejtet te, hogy a kőzépeuropai és a dunai medence kérdésére irányú­ló törekvésekhez őszintébb külpolitika lenne szükséges mint amely ma a tömegek általános elégületlenségeit elleplezni igyekszik. A_5§gv.§I_2emzeti_pár su beszédet mondott Szent-ivány Jdzsef* a párt vezére; Nitsch Andor képviselő, a Zicser Deutsche Partei elnöke és Törköly József,a párt országos elnöke. : Szent-Ivány József a magyar nemzeti programm megújhodásáról és a magyar ifjúság hivatá­sáról mondott beszédében többek között hangoztatta.hogy a szlovák népet a magyar mindig testvérének tekintette Mi a szlovákokat ma is rokon sorsban lévő testvérünknek tekint­jük, annak is fogjuk tekinteni mindig, mert együtt élünk, egymáj szomszédai vagyunk- Nitsch képviselő hangoztatta, hogy meg kell teremteni az összefogást és a velünk szemben helyezkedő politikával szembe kell szögezni a kisebbségek egységét.- ^örköly_ jTőzsef többek között ki jelentette, hogy meg kell teremteni végre a magyar szlovák .német és ruszin

Next

/
Thumbnails
Contents