Lapszemle, 1932. november
1932-11-26 [1391]
A ruszinszkói autonómia ügyéről a í,M. Hirlap nyomán jelentettük, hogy az eddigi tervezetei: elejtésével Cserny belügyminiszter uj autonómia terven dolgozik, S jele ntéssel kapcsolatban a jeneshez közel álló brünni Lidové Noviny /24/ irja,hogy |enes külügyminiszter már régebben több izben rámutatott az autonómia terv kidolgozásának szükségességeié, azonban a gazdasági és pénzügyi gondok háttérbe szorították ezt az ügyet,. Az uj belügyminiszternek még nem volt elég ideje atra, hogy ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozzék. Malypeir kormányának azonban szilárd elhatározása az, hogy ezt a kérdést is megoldja. Itt emiitjük meg, hogy a Pod.ka rpát szké HLaszy ciraü munkácsi oseh lap szóvá teszi a Sazzatta dal Éopolo egy közleményét, mely szerint egy csehszlovák nagyiparos egy elhagyott falu határában repülőgépévei kényszer le szállást végsett. A lakosr*5 V. omely eddig még nem látott repülőgépet az aviatikusokat villákkal is lapáttal fogadta s a pepül&knek csak hosszas magyarázatok után sikerült megértet'ni a ngppel, hogy ők is olyan emberek, mint mások, A cseh lap megjegyzi, hogy az említett eset a valóságban sohasem történt meg » 1 smeretes különben -irja tovább- hogy az olasz sajtó előszeretettel terjeszt £ se h szlovák iá ról hasoxíLó híreket. /k.H. 25/ Az állami alkalmazottak és tanítók karácsonyi pótlékának ideiglenes beszüntetéséről szóló törvényjavaslat szövegét a képviselőház nov. 24.-1 ülésén osztották szét. A törvény december 1.-én lép. a életbeA törvényjavaslat indoklása megállapítja, hogy a törvény végrehajtása 105 millió koronás megtakarítást tenne lehetővé és ennek az összegnek kifizetésére az állam pénztárában nem volna fedezet.